Vinnai-dűlő, Tarcal

Vinnai /Vénmáj/ Vénmál: III. osztály. A tarcali Mézes-málon fekvő Vinnai nevét a Zemplén vármegyei Vinnai köznemesi családról kapta. De nevezték egyszerűen csak Nagyvinnainak is. Kevéssé ismert szőlőterület. Viszonylag későn 1707-ben került először említésre, mint dézsmaszőlő, azaz bortized fizetésére kötelezett szőlőterület. Ekkor II. Rákóczi Ferenc jószágigazgatója, Krucsay Márton a fejedelem parancsára összeírta hegyaljai szőlőket, a felsorolt szőlőterületek között szerepelt a tarcali Vinnai szőlő. A 18. században a Lónyay család birtokában állt. Sőt Vinnai a 18. században Vénmálként, vagy Vénmájként is nevezték.
Számomra a legjátékosabb dűlőnk jelenleg, mely birtokborainkba kerül legtöbbször.

Kövesd / Nagy Kövesd-dűlő, Tarcal

Kövesd: II. osztály.A dokumentumokban előfordultak a Kőhegy, Kövesek, Köves és Kövesdi elnevezések is. Úgyszintén a történelmi Mézes-mál részét képezte. Elnevezését magától érthetően a szőlőterület köves talajáról kapta. Az Előhegyhez hasonlóan a tokaji váruradalom szőlőjét képezte. Első ismert említése 1564. évi uradalmi összeírásban találtuk, melyet az uradalom gazdája, a Serédy család a tarcali plébániának adományozott. Néhány évtizeddel később a Köves-szőlő a protestáns prédikátorság birtokába került. Ugyanakkor a 17. század elejétől kezdve a Kövesd egyre inkább tarcali mezőváros lakosság legkedveltebb szőlőterülete lett. A 17. század végén a politikai fordulatok miatt a Kövesd komoly pusztulásnak indult: a dokumentumok elpusztult és gondozatlan szőlőkről számoltak be. A szőlőterület rekonstrukciója csak a Rákóczi szabadságharcot követő évtizedekben indult meg. A 17. század közepétől kezdve a Kövesd felaprózódásnak indult. 1661-ben már megkülönbözettek Kis- és Nagy-Kövesd szőlőt, mindkettőt a tarcali lakosság művelte. A 18. században készült urbáriumok úgyszintén arról számoltak be, hogy a két Kövesd szőlő birtokosai csaknem tarcali mezővárosi polgárok voltak: nemesi származású tulajdonost az iratokban csak elvétve találtunk
Leginkább száraz fajta, és birtokboraink alapanyagát adják a Kövesdek, nagyon markáns, szép szerkezetű savakkal.

Előhegy-dűlő, Tarcal

Előhegy: III. osztály. A tarcali Mézes-mál szőlőhegy egyik nagy múltú szőlője. Első ismert említése az 1564. évre tehető, mint a tokaji váruradalom tarcali szőlőinek egyike. Nevét a tarcal-tokaji Kopasz-hegy (régi nevén Tarczal-hegye) Tarcal mezőváros irányába húzódó nyúlványáról kapta. De hozzá kell tenni azonban azt is, hogy a neve összefüggésben áll latin promontorium kifejezéssel, amely szőlőhegyet jelent, de eredeti jelentésében előhegynek is fordították. Birtokosai közöttük találjuk többek között 16−17. században Némethy Ferenc tokaji várkapitányt, valamint a Szapolyai, a Serédy, az Alaghy, a Csáky, a Rákóczi és Lónyay főnemesi családokat is. A Wesselényi összeesküvés (1670), illetve a Rákóczi szabadságharc (1711) után a szőlőterület jelentősége lecsökkent. Erről tanúskodik az is, hogy a 17. század végén, az Előhegyen látványosan megritkult a szőlőterületek száma, sőt gyakran elhanyagolt, elhagyatott szőlőkről számoltak be az írásos dokumentumok. Az ellenreformáció, vagy másik nevén a rekatolizáció beköszöntével a tarcali római katolikus plébánia lett birtokos. Ezen felül, a 18−20. században inkább helyi, tarcali birtokosok kezén. Az Előhegy kiváló bortermő adottságaira csak az elmúlt években figyeltek fel.

Leginkább késői szüretelésű, botrytizálódás nélkül, erősen töppedt, túlérett szőlőt szüretelünk innen, mely az aszú borainkon kívüli édes boraink alapanyagait adja.

Agyag-dűlő (anno Forrás-dűlő), Tarcal

Agyag: I. osztály. Gyakorta Agyak néven került bele az írásos dokumentumokba. Eredendően a Deák részét képezte, és ígya nevezett szőlőterültet őse a Deákkal együtt az egykoron a Thurzó-szőlőhöz tartozott. A források az Agyagot 1618-ban említik először, mint főúri tulajdonban álló szőlőt. Ekkor birtokosai között találjuk a Tarcal mezőváros önkormányzatát és prédikátorságát, valamint a Bethlen, a Csáky családokat. A Rákócziak, csak az 1630-as években lettek tulajdonosok az Agyagon.

Forrás: I. osztály. Nevét egy, az Agyag szőlő oldalában fakadó időszakos forrásról kapta. A régiek ugyanakkor nevezték Forráskert szőlőnek is. Első említése 1670-re tehető, és ekkor már önálló szőlőként írták össze, mint az Agyag egykori szőlőjét. Ekkor a Forrásnak a kizárólagos tulajdonosai a Rákócziak voltak. Sőt nem szabad kizárni annak a lehetőségét sem, hogy magát a Forrást I. Rákóczi Ferenc választtatta le az Agyagról. A 17. század végétől kezdve a dokumentumok már a Forrás további felaprózódásáról tanúskodtak: ugyanis 1689 körül már megkülönböztettek Kis-, illetve Nagy-Forrást is.

Az ültetvény kitűnő aszúsodási hajlammal bír, időbeni szüret által viszont nagyon szép száraz bor alapanyagot ad. Jelenleg folyamatos felújítás, tőkepótlás történik

Deák-dűlő, Tarcal

Deák: I. osztály. A Mézes-málon fekvő Thurzón volt az 1560-as években birtoka a tarcali református gyülekezetnek is, amely 1572-től önállósult, és ekkor vette fel a ma is jól csengő Deák nevet. Kiterjedése sokkalta nagyobb volt, mint a mai néven ismert Deák-dűlő. A szőlőterület elnevezése egyöntetűen a görög diakonosz szóból ered, amely segédpapot jelentett. A reformáció idején annyit módosult a jelentése, hogy protestáns gyülekezetben segédkező nem papi személyt jelölte, aki általában írástudó, tanult személy volt. Gyakran a mezővárosi protestáns tanítókat, illetve elöljárókat is deákoknak nevezték. Így a szőlő nevét nagy valószínűséggel a Tarcalon az iskolában, a gyülekezetben, illetve az önkormányzatban tevékenykedő deákokról kapta, akik szolgálatukért kaptak a szőlőterületet. A 16. század végén a Deák szőlőterületeinek jelentős rész főnemesi családok kezébe került. A Thurzóhoz hasonlóan komoly szőlőbirtokokra tett szert a Bethlen, a Rákóczi, a Csáky, a Bercsényi család. Ezen kívül komoly szőlőbirtokokra tett szert az Erdődy, a Nádasdy, a Szuhay ás a Gyulaffy család is. A 18. században elsősorban a tarcali plébániának, a kassai és az ungvári jezsuita rendházaknak, valamint a Lónyay, az Erdődy és a Waldbott családoknak voltak ott kiterjedt szőlőterületei. A Deák szőlő felaprózódása, viszonylag későn, ismereteink szerint a 18. század közepén indult meg intenzíven, habár igaz 1618-ban kivált belőle az Agyag szőlő. Az 1772. évi Mária Terézia királynő-féle urbáriumban már megkülönbözettek Kis- és Nagy-Deák szőlőt.

Az ültetvény kitűnő aszúsodási hajlammal bír, időbeni szüret által viszont nagyon szép száraz bor alapanyagot ad. Jelenleg folyamatos felújítás, tőkepótlás történik.

bottom-logo.png
3915 Tarcal, Téglagyári pincesor
© 2018, MajorosBirtok.hu

Elérhetőségek

+36 30 758 1021       info@majorosbirtok.hu